Utánpótlás

egyszazalek
Felntt TJ
mlsz tao logo

Támogatók

 

Dorog-Kupa-II 20150131 Dorog

       2015 január 31.-én  újabb megmérettetésen vettek részt fiataljaink. Immáron második alkalommal kaptunk meghívást a Dorogi Labdarúgó Egyesülettől az év elején szokásosan megrendezett emléktornájukra. Idén Bakonyi István emlékének tiszteletére rendezték a tornát.

Kis csapatunk nagy izgalommal és reményteli várakozással érkezett meg a Városi Sportcsarnokba, hiszen tavaly sikerült megnyerni a tornát. A tavalyi öt csapatos torna idén már nyolc csapatosra bővült, aminek az eredményeképpen két csoportban zajlottak a mérkőzések. Ahhoz, hogy a végső győzelemre is esélye legyen valakinek, meg kellet nyerni a saját csoportját.

Ez a Perbálnak és a Dorog”B” csapatának sikerült. A döntő nagyon kiélezett küzdelmet hozott, melyben egy izgalmas és sportszerű mérkőzésen sajnos ugyan alulmaradtunk a házigazdákkal szemben, de szégyenkezni nem volt okunk.
Az egész torna során egyetlen gólt kaptunk (azt sajnos a döntőben), viszont  hatot lőttünk.

Természetesen az eredményhirdetésnél szívesebben mentünk volna ki  utolsónak, de mint  a címből is kiderül, az ezüstérmet  is igazi sikerként könyvelhetjük el.   IGEN, SIKERKÉNT !!!!!

További büszkeségre adhat okot, hogy a tavalyi év gólkirályi cím után, idén a torna legjobb játékosa címet nyerte el Bács Levente. Ehhez külön gratulálunk!

Szeretnénk külön köszönetet mondani a mindig lelkes szülői közösségnek, akik mint mindig most is nagyon jó hangulatot teremtettek a csapat körül.

Csapatunk tagjai: Sebestyén Barabás, Czang Patrik, Bács Levente, Horváth Benedek, Kovács Máté, Sevecsek Botond, Barabás Milán, Pál Bence és természetesen Tubi bácsi.

A torna végeredménye:

  1. Dorog „B”
  2. Perbál
  3. Nyergesújfalu „A”
  4. Tokodaltáró
  5. Lábatlan
  6. Dorog”A”
  7. Nyergesújfalu”B”
  8. Csolnok

Még egyszer gratulálunk és további sikereket kívánunk!

Hajrá Perbál!

Faragó Róbert

Mérkőzések felvételei...

 

Keresés

Időjárás

 

Névnapok

Tegnap: Andrea, Ilma
Ma: Emma
Holnap: Tivadar
Holnapután: Konrád